TÁJÉKOZTATÁS AZ ELÁLLÁSI JOGRÓL ÉS AZ ELÁLLÁSI JOG GYAKORLÁSÁNAK SZABÁLYAI
(
ÁSZF 6.)

A Fogyasztó elállási joga

Fontos információ: az e pontban felsorolt jogok a fogyasztónak minősülő Vásárlókat illetik meg (továbbiakban: „Fogyasztó” – lásd még a Fogalommeghatározásokat az I. Mellékletben). Ennek megfelelően cégek, intézmények, közületek stb. (jogi személyek) nem gyakorolhatják az alábbiak szerinti elállási jogot.

A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § értelmében a Fogyasztó jogosult a Termék adásvételére irányuló szerződés esetén a

a)    Terméknek,
b)    több Termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,
c)    több tételből vagy darabból álló termék esetén az utoljára szolgáltatott tételnek vagy darabnak,
d)    ha a Terméket meghatározott időszakon belül rendszeresen kell szolgáltatni, az első szolgáltatásnak,

a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

A Fogyasztó a szerződés megkötésének a napja és a Termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja elállási jogát.
 


A Fogyasztó elállási jogának kizárása

A Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog az alábbi esetekben:
a)    a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;

b)    olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;

c)    olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

d)    romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében (pl. friss élelmiszer, meleg étel);

e)    olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. Az ilyen termékek visszavétele a Webáruháztól nem várható el akkor, ha a Fogyasztó a terméket közvetlenül védő csomagolást már felbontotta és/vagy rendeltetésszerű használatát megkezdte, hiszen ilyenkor nem zárható ki, hogy a termék emberi testtel vagy testnedvekkel, illetve baktériumokkal érintkezett, így a termék higiéniai vagy egészségügyi minősége már nem garantálható. Amennyiben a Fogyasztó még nem kezdte meg ezen, a kivételszabály alá tartozó termékek használatát, tehát a terméket közvetlenül védő csomagolást még nem bontotta fel, elállási jogát az általános szabályok szerint gyakorolhatja.

f)    olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;

g)    olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;

h)    olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;

i)    lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;

j)    hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;

k)    nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;

l)    lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;

m)    a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést és a Fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti felmondási jogát.

Ha a Fogyasztó mégis élni kíván elállási jogával, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 4. pontjában feltüntetett elérhetőségeken a Webáruház részére. Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló e-mailhez mellékelt  vagy a jelen ÁSZF végén található II. Mellékletben elérhető elállási nyilatkozat-mintát is.
 

Az elállási jog gyakorlására vonatkozó eljárás szabályai

Mikor minősül érvényesnek az elállási jog gyakorlása?

Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Webáruház részére. Amennyiben a Fogyasztó postai úton küldi meg elállási nyilatkozatát, akkor a postára adás dátumát, amennyiben e-mailen keresztül, akkor az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a Webáruház a határidő számítás szempontjából. Javasoljuk, hogy a Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma, különös tekintettel az alábbiakra (bizonyítási teher). Az elállási nyilatkozat ITT is tölthető le.


Melyik félen van a bizonyítási teher?

A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az e pontban (6.pont) meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta.


Mit kell tennie a Webáruháznak azután, hogy a Fogyasztó gyakorolta az elállási jogát?

A Webáruház köteles e-mailben észszerű határidőn belül visszaigazolni a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését, különösen akkor, ha Fogyasztó a Honlapon biztosított módon küldte be elállási nyilatkozatát (például webűrlapon).


Mit kell tennie a Fogyasztónak azután, hogy megküldte elállási nyilatkozatát?

A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt Terméket a Webáruház által a Honlapon feltüntetett visszavételi címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a Terméket.


Kit terhel a visszaküldés költsége?

A Terméknek a Webáruház címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli, kivéve, ha a Webáruház vállalta e költségek viselését. A Webáruház azonban nem vállalja át a visszaszállítás lebonyolítását, illetve költségét a Fogyasztótól. A Webáruház az utánvéttel vagy portósan visszaküldött csomagot nem veszi át. A Termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.


Fogyasztó felelhet a Termék értékcsökkenéséért elállás esetén

A Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a Termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a Termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A Webáruház tehát követelheti a Termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés, illetve észszerű költségeinek megtérítését.


Meddig kell a Webáruháznak visszatérítenie a vételárat és annak milyen elemeit a Fogyasztó elállása esetén?

Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Webáruház visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást (Termék ára), ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Webáruház által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.


Mikor tartjuk vissza a visszajáró összeget?

A Webáruház jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a Terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Webáruház a korábbi időpontot veszi figyelembe.


Milyen módon fizetjük meg a Fogyasztónak a visszajáró összeget?

A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Webáruház, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja, például az elállási nyilatkozatán megadja a bankszámlaszámát és a kedvezményezett nevét. Az ilyen visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli.